logo

CITES

 

cites

 

„Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről”


A veszélyeztetett fajokkal folytatott szabályozatlan nemzetközi kereskedelem növekvő méretei, és ennek egyre szembetűnőbb káros hatásai egy nemzetközi megállapodás létrehozását tették szükségessé. Így született meg
1973-ban a Washingtoni Egyezmény vagy más néven CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora.), melyhez Magyarország is csatlakozott. Célja, hogy ellenőrzése alá vonja a veszélyeztetett fajok kereskedelmét, megakadályozva ezáltal, hogy állat- és növényfajok sokasága a kipusztulás szélére jussanak.
Az alábbi információk leginkább azokra tartoznak , akiknek a terrarisztika a hobbyjuk. A kereskedőkre még különböző jogi követelmények vonatkoznak.
A terraristák a lakóhelyükön lévő önkormányzatokhoz fordulhatnak tanácsért , hogy az álltaluk tartott állatokra vonatkozik e valamilyen korlátozás. Erről a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tud felvilágosítást adni.
Az EU-ban is hatályban vannak a CITES listán szereplő fajokról szóló törvények. Vannak olyan fajok amelyeket hatósági engedély hiányában nem lehet tartani, illetve a tulajdonos köteles igazolni, hogy az állat legális úton lett beszerezve! (nem vadon befogott)

A CITES szabályozásai nem csak az élő állatokra vonatkoznak , hanem trófeákra, preparátumokra is.

3 kategóriát különböztetnek meg:
-Az I. kategóriába tartoznak a kihalás által fenyegetett fajok. Ezekkel a kereskedés szigorúan tilos! Az egyezmény fajfenntartás miatt néha szorgalmazza tenyészetek létrejöttét – szigorú feltételek mellett. Ezen állatok utódait már a II. kategóriába sorolják –lehet velük kereskedni, ha tudják bizonyítani hogy fogságban tenyésztett szülőktől származnak. Bármely országba való behozatalukhoz és kivitelükhöz import- illetve exportengedély szükséges.
-A II. kategóriába tartozó fajokat nem fenyegeti a kihalás közvetlen veszélye, de befogásukra és kereskedésükre súlyos kritériumok vonatkoznak. Ide sorolhatóak még azok a fajok amelyek nem veszélyeztetettek, de nagyon hasonlítanak a veszélyeztetett fajokra. Az országból való kivitelükhöz engedély szükséges.
-A III. kategória fajai csak egyes országokban veszélyeztetettek. Legtöbb esetben az ezen országból származó fajok behozatalához exportengedély kell. Viszont vannak olyan országok,ahol a faj nincs veszélyeztetve, így ott szabad kereskedni vele minden korlátozás nélkül.Az alábbiakban egy listát találtok amiben a CITES engedélyköteles teknősök láthatóak:

1.kategória:
Batagur baska - batagur teknős vagy tuntong
Clemmys muhlenbergii - Muhlenberg-víziteknős
Geoclemys hamiltonii - Hamilton-teknős
Kachuga tecta - indiai fedélteknős
Melanochelys tricarinata - bordás koromteknős
Morenia ocellata - burmai gyűrűsteknős
Terrapene coahuila - coahuilai dobozteknős
Testudo kleinmanni - egyiptomi teknős
Geochelone nigra - galápagosi óriásteknős vagy elefántteknős
Geochelone radiata - sugaras teknős
Geochelone yniphora - angonoka teknős
Gopherus flavomarginatus - mexikói üregteknős
Psammobates geometricus - déli sátorteknős
Apalone spinifera - tüskés lágyhéjúteknős
Aspideretes gangeticus - gangeszi lágyhéjúteknős
Aspideretes hurum - pávaszemes lágyhéjúteknős
Aspideretes nigricans - fekete lágyhéjúteknős
Dermochelys coriacea - kérgesteknős
Pseudemydura umbrina - ál-huszárteknős
Cheloniidae család - Tengeriteknősök

 

2.kategória:
Dermatemys mawii - Tabasco-teknős
Callagur borneoensis - callagur teknős
Clemmys insculpta - északi víziteknős
Lissemys punctata - indiai leffentyűsteknős
Peltocephalus dumerinialus - Duméril-folyamteknős
Erymnochelys madagascariensis - madagaszkári folyamteknős
Podocnemis faj az összes - folyamteknősök
Terrapene carolina - karolinai dobozteknős
Terrapene nelsoni - pettyes dobozteknős
Terrapene ornata - díszes dobozteknős
Testudinidae az összes ami az elsőben nem szerepel - szárazföldi teknősök

 

3.kategória:
(kizárólag a megnevezett fajok ghanai populációit érinti!!!)
Trionyx triunguis - afrikai lágyhéjúteknős
Pelomedusa subrufa - merevmellű sisakteknős
Pelusios adansoni - Adanson-sisakteknős
Pelusios castaneus - barna sisakteknős
Pelusios gabonensis - csíkos sisakteknős
Pelusios niger - fekete sisakteknős

 

Ezt az ún. CITES-engedélyt hazánkban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Nemzetközi Természetvédelmi Egyezmények Osztálya adhatja ki. Az egyezmény előírásai nemcsak az élő állatokra és növényekre, hanem azok minden részére és származékaikra is vonatkoznak.

"Mielőtt élő állatot, növényt vagy ezekből készült bármilyen terméket vásárol, tájékozódjon honlapunkon. Bővebb információért forduljon a CITES Igazgatási Hatósághoz (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Nemzetközi Természetvédelmi Egyezmények Osztálya, 1121 Budapest, Költő u. 21. Tel: 06 1 395 6857, e-mail: cites@mail2.ktm.hu."