logo

Sztyeppi teknős

(Kirgizteknős ,Testudo horsfieldi)


sztyeppi teknősFöldünkön kisebb-nagyobb kiterjedésû, rendkívül változatos élõhelyekkel találkozhatunk, melyeket a legkülönbözõbb állatfajok népesítenek be. Egyesek kiválóan alkalmazkodtak az eltérõ környezeti viszonyokhoz, míg mások jól körülhatárolható területen fordulnak elõ. A sztyeppi teknõs egy kitûnõ példája az élõ szervezet és az adott élõhely kapcsolatára.
Elterjedése
Legtöbbször az európai szárazföldi teknõsök között említik, élõhelyük fõleg Közép-Ázsiában, Iránban, Afganisztánban, Pakisztánban található. A sztyeppés puszták, félsivatagok, köves, sziklás területek lakója. Az úgy nevezett “vadbefogott” példányoknál jól meghatározható az élõhelyen uralkodó környezeti viszony. Azon teknõsök karma, melyek homokos területekrõl kerültek befogásra, hatalmasra nõ, hegyes és görbe, páncéljának széle erõsen fogazott, hiszen a puha talajban nem tud kellõ mértékben kopni. A köves, agyagos helyrõl származó példányok karma rendkívül rövid, tompa, az idõsebbek hát és haspáncéljának szarulemezei pedig szinte teljesen lekopnak.

 

 

 

Leírása


Hátpáncélja a többi szárazföldi teknõshöz képest erõsen lapított, felülnézetben pedig majdnem szabályos kör alakú. A farok feletti páncélrész osztatlan. Vaskos mellsõ végtagjait nagyméretû szarupikkelyek borítják Az ujjak összenõttek, a láb végén mindig négy karom található. A hátsó combokon hiányoznak a dudor-pikkelyek. Amikor az állatot megijesztjük, vagy a feje közelében próbáljuk megfogni, a belélegzett levegõnek az orron át történõ kifújásával képesek hangot kibocsátani, melyet azonnal követ a fej behúzása a páncél alá.
A sárgás alapszínû háti pajzsok közepét, szabálytalan alakú vagy elmosódott sötétbarna foltok mintázzák. A hasi oldal sárgás tónusát pedig nagykiterjedésû barnás foltok tarkítják. Egyes példányokon a has akár teljesen sötét is lehet. A kifejlett egyedek páncélhossza 20–22 centiméter.

 


 

Tartása


A sztyeppi teknõsök – bizonyos feltételek figyelembevételével – problémamentesen nevelhetõk szobai terráriumban is, az állatok számára azonban optimálisabb a szabadföldi tartás. A kertben egy elkerített területet készítsünk számukra. A kerítés alapja legalább 40–50 centiméterre legyen a talajszint alatt, mert ellenkezõ esetben elõfordulhat, hogy a teknõsök “kiássák” magukat. Nagy mozgásigényük miatt szinte állandóan vándorolnak, miközben az útjukba kerülõ növényzetet eltiporják, ezért “birodalmukban” csak fû, illetve néhány fa vagy árnyékot adó cserje legyen. Elengedhetetlen egy búvó- és napozóhely kialakítása, melynek elkészítését a HÁM korábbi számában részletesen ismertettünk. Szükség lehet még egy kisebb vizesedényre is. sztyeppi teknős
Szobai terráriumban történõ elhelyezéskor, egy pár számára legalább 140×70×60 centiméteres férõhelyet kell biztosítani. Aljzatként 10 centiméter vastagságban száraz földet terítsünk el, melyet lombréteggel vagy szalmával takarhatunk. Teknõseink számára a faforgács, tõzeg vagy homok teljesen alkalmatlan, mivel a nyálkahártya megbetegedését eredményezheti! Dekorációként néhány kisebb követ helyezhetünk el. A terrárium hûvösebb sarkában alakítsunk ki búvóhelyet. Ez lehet egy kisebb faláda, üreges fatörzs vagy betonba ágyazott kövek.
Lehetõség szerint a tartóedényüket a szoba napsütötte, világosabb részébe tegyük. Ha erre nincs mód, a szükséges 10–12 órás megvilágítást mesterséges fényforrás segítségével kell biztosítanunk. Az izzó vagy normál fénycsõ mellett – megfelelõ csontképzõdés elõsegítésére – UV fénytartományban sugárzó fénycsövet is kell mûködtetnünk. A sztyeppi teknõsök részére az ideális nap-pali hõmérséklet 25–28 °C, a napozóhelyen 30–33 °C, míg éjszaka 18–22 °C.

 


 

Etetése


Eleségük 99%-a növényi eredetû anyagokból tevõdik össze, melynek zömét a fûfélék alkotják, majd a saláta, gyermekláncfû, herefélék, tyúkhúr, reszelt sárgarépa, sütõtök kerülnek sorra. Gyümölcsök közül darabolt alma, dinnye, eper, málna, õszibarack stb. adható Alkalmanként kelkáposzta levelet, paradicsomot, zöldbabot, borsót és áztatott gabonafélével is megkínálhatjuk az állatokat. Ritkán fõtt tojást és túrót is kapjanak. Havonta egy alkalommal – szobai tartás esetén kétszer – vitamin és ásványianyag keverékével szórjuk meg kedvenc eledelüket. Szabadtéri terrárium esetén fõ eleségük a pázsitfûfélék.
Nagyon érdekes látvány, ahogyan a táplálkozás során fejüket lökésszerûen nyújtogatják a “zöldséges” tányér felé, melybõl ragadós, rózsaszín nyelvük segítségével juttatják az eleséget szájukba. Étvágyuk erõsen hõmérsékletfüggõ, nagy melegben, keveset táplálkoznak. Ezért eleségüket a reggeli és esti órákban keresik.
Nemek megkülönböztetése
A nemek megkülönböztetése – kifejlett példányok esetében – külsõ jegyeik alapján viszonylag könnyû. A hímek farka hosszabb, vastagabb, haspáncéljuk enyhén homorú. A nõstényeké ezzel szemben inkább egyenes vonalú, testük méretesebb.

 

 

 

 

sztyeppi teknős

Tenyésztése


Eredményes tenyésztésük csak akkor lehetséges, ha legalább 3 hónapon keresztül, 5–10 °C hõmérsékletû helyiségben teleltetjük állatainkat. A teleltetés teljesen megegyezik a görög teknõsnél, mór teknõsnél alkalmazottakkal. Itt kell megjegyeznem, hogy a birtokomban levõ sztyeppi teknõsök a kertben telelnek immár 5. éve. A szakirodalmak szerint leás akár 1 méter mélységbe telelni. Ezt megerõsíteni nem tudom, tavasszal, ébredésük után megvizsgáltam az üreg mélységét és megállapítottam, hogy alig 10 cm-re voltak a földfelszín alatt. Jól kivehetõ volt a telelõ állat lenyomata a földben. Hazai viszonylatban március végén, április elején ébrednek fel hibernációjukból. A hímek legtöbbször 2 héttel korábban, mint a nõstények. Hamarosan megkezdõdik a harc minden egyes nõstényért. A küzdelem nem jelent mást, mint egymás lökdösését, taszigálását. A gyõztes a nõstény hátára mászik, és megtörténik a kopuláció. Párzás közben jellegzetes hangokat hallatnak.
Néhány hét elteltével (május végén, június elején) a nõstények megfelelõ helyet keresnek a tojásrakásra. Fõleg a szabadban történõ tartás esetén fontos egy mesterségesen kialakított tojatóhely megléte, hiszen ellenkezõ esetben elõfordulhat, hogy sohasem találjuk meg a lerakott tojásokat. Erre a célra kiválóan alkalmas a búvóhely kiemelkedõ déli fekvésû oldala. Így csupán ezt a területet kell rendszeresen átvizsgálnunk, mivel a nõstények rögtön a tojások lerakása után eltüntetik a fészek “nyomait”. Egy nyáron általában kétszer tojnak, egy-egy fészek-be 2–3 nagyméretû, 45 mm hosszú és 25–30 mm széles hosszúkás tojást raknak.
Hazai éghajlati viszonyok között megfelelõ kelési eredményt csak mesterséges keltetés esetén érhetünk el A tojásokat száraz, apró szemû perlitbe ágyazva, 30–32 °C hõmérsékleten, 70–80% levegõnedvességben keltessük. A kis teknõsök 60–80 nap elteltével látják meg a napvilágot, és pár nap múlva táplálkozni kezdenek. Páncéljuk kezdetben még puha, ám rövid idõ elteltével megkeményedik. Bõségesen etetve igen gyorsan növekednek. Ivarérettségüket 5–7 év alatt érik el.