logo

Vörösfülű ékszerteknős

(Trachemys scripta elegans)

 

A terráriumban tartott teknősfajok közül a vörösfülű ékszerteknős a leginkább elterjedt. Meglehetősen igénytelen állatok, tartásuk egyszerű, még etetni sem kell őket minden nap, mégis a legtöbb kis teknős tartási, etetési hiba miatt betegszik meg és pusztul el.

 


sa2

 

Élettani sajátosságok


Közismert, hogy egyes teknősfajok akár 100-150 évig is élnek. A vörösfülű ékszerteknős 15-20 (25) évig él, és ekkorra akár 40-45 cm hosszúságúra is megnő.

A hüllők poikilotherm állatok, ami azt jelenti, hogy életfunkcióikat messzemenően befolyásolja a környezet hőmérséklete. Testhőmérsékletük 0,1-0,2 °C–kal alacsonyabb a környezet hőmérsékleténél. Az életfunkciók (pl. emésztés) alacsony hőmérsékleten lelassulnak, magasabb hőmérsékleten látványosan felélénkülnek.
A teknősökre leginkább a páncéljuk jellemző. A páncél egy belső csontos vázból, egy vékony hámrétegből és ezt borító elszarusodott lemezekből áll. A páncél háti és hasi részre különül el.
A teknősök tüdeje feltűnően nagy, a testtérfogat 14 %-át teszi ki. Egyes teknősök egy levegővétellel akár 2 órát is el tudnak tölteni a víz alatt.
A vízi teknősök ragadozók. Nincsenek fogaik, viszont nagyon erős és éles szarukáva található a szájukban.
Fiatal, néhány cm-es állatoknál az ivar meghatározása még gyakorlatilag lehetetlen. 8-10 cm-es kortól a hím ékszerteknőst elsősorban a mellső végtagok hosszú karmairól és vaskos farokrépájukról lehet felismerni. Figyelmes szemlélő ezenkívül még észreveszi, hogy a fej kicsit hosszúkásabb, kevésbé pisze, mint nőstényeknél, a hasi páncél egy kicsit homorú és a kloákanyílás a páncél végződése mögött van.

 

 


Tartása


A vörösfülű ékszerteknős vízi életmódot élő teknős. Az egészen pici, pár cm-es ékszerteknősnek még elegendő ha a víz mélysége nem haladja meg a 10 cm-t, de biztosítani kell a kb. 28 °C-os vízhőmérsékletet. Később a vízoszlop magassága akkora legyen, amekkora a teknős hossza, hogy a víz alá is le tudjon bukni, és ilyenkor már elég, ha szobahőmérsékletű a víz. Bár a vízi teknősök életük nagy részét a vízben töltik, nagyon szívesen sütkéreznek a napon. Ezt úgy lehet biztosítani, ha az akváriumba egy követ helyezünk, ami pár milliméterrel a vízszint fölé emelkedik és esetleg még egy lámpával is megvilágítjuk. A kis sziget behelyezésénél ügyelni kell arra, hogy a teknősök az akvárium fala mentén két lábra tudnak állni, és egymás hátára mászva nehogy kitornásszák magukat az akváriumból.


vörösfülű ékszerteknősMivel a teknősök szeretnek szárazon is lenni, ezért eleinte egy dobozba, később ha már elég nagyok, akkor a szobába, ki lehet őket rakni „sétálni”. Ilyenkor eleinte rémülten bemenekülnek az első szekrény vagy a szőnyeg alá, de idővel rájönnek, hogy nem is olyan rossz dolog szabadon sétálni, bár egyes írások szerint ez a teknősöknek elég nagy stresszel jár. Az ékszerteknős a vízben van igazán elemében, de a szárazföldön is meglepően gyorsan mozog. Ha az ember rendszeresen foglalkozik velük, akkor fokozatosan elmúlik a kezdeti ijedősségük, és évek alatt még azt is el lehet érni, hogy kifejezetten keressék az ember közelségét.
A nagyobbacska ékszerteknősök meglehetősen agresszív állatok. Ez különösen hangzik, de így van. Egyrészt nagyon falánkok, ezért mohóságukban mindenre ráharapnak ami mozog, legyen az az ember ujja vagy a másik teknős lába (ez főleg etetésnél fordul elő gyakran). Másrészt udvarlási szokásaik is eléggé harciasak, és a párban tartott teknősök keményen támadhatják egymást. A nagyobbak, akár a másik páncéljából is képesek kiharapni egy-egy darabot. Sok esetben az egyetlen megoldás a kiskoruktól együtt tartott állatok elkülönítése.

A lakásban tartott ékszerteknősöket nem szokták teleltetni, de a szaporításukhoz szükség van a téli nyugalmi időszakra.

 

 


Etetése


Ez az a pont, ahol a legnagyobb hibákat lehet elkövetni. Az ékszerteknős ragadozó. Ez nem azt jelenti, hogy húsevő. Tehát nem lehet párizsival, sonkával, marhahússal felnevelni egy teknőst. Megeszik, szeretik is, nem is pusztulnak el egyik napról a másikra, mégis lassú halálra vannak ítélve ilyen tartás mellett. Ugyanez elmondható a szárított rákokról, lisztkukacról és hasonlókról. Ezek a táplálékok elsősorban A-vitaminból és kalciumból tartalmaznak túl keveset, ami „szemgyulladás” és „páncéllágyulás” kialakulásához vezet.

Az ékszerteknős fő táplálékát a kisebb halak teszik ki. A legegyszerűbb fagyasztott csali-halat vásárolni nekik. Eleinte össze kell vágni a halakat kis darabokra, később már szét tudják marcangolni maguk is. A kis halak tartalmazzák mindazt, amire egy teknősnek szüksége van. A szálkák a megfelelő kalcium-ellátást, a belsőségek a megfelelő vitamin-ellátást biztosítják. Ezért nem alkalmas önmagában a halhús sem az állatok etetésére. A teknősök étrendjét változatossá lehet tenni csigákkal, kis egerekkel, vízinövényekkel (amik a terrárium díszítésére ezért nem alkalmasak), salátával, gyermekláncfűvel.
Az ékszerteknős etetéséhez lehet ún. „teknős-pudingot” készíteni, aminek az a lényege, hogy az alapanyagokból turmixgéppel pépet, majd zselatinnal kiegészítve pudingot készítünk. A kész masszát feldarabolva fagyasztóban lehet tárolni. Az összetevők lehetnek: hal, hús, máj, saláta, reszelt répa, gyermekláncfű és valamilyen vitamin-kiegészítés (pl. Korvimin ZVT).

 

Az etetések gyakorisága a másik kritikus kérdés. Az ékszerteknősök nagyon sokat tudnak enni, nagyon gyorsan tudnak nőni, de nem az a cél, hogy minél gyorsabban minél nagyobbra nőjenek. A harmonikus növekedést és ezáltal a szép és kemény páncélt úgy lehet biztosítani, ha kb. 14 cm-es hosszúságig kétnaponta, később hetente kétszer, majd 35 cm-es hossz felett hetente egyszer kapnak enni. Egy etetés alkalmával annyit kapjanak, amekkora kb. a fej-nyak rész tömege.

Etetéshez érdemes a teknősöket egy műanyag lavórba tenni, amiben annyi kb. 28 °C-os víz van, ami ellepi őket. A teknősök általában evés után üríteni is szoktak ezért is praktikus lavórban etetni őket. Ezáltal a terrárium vize kevésbé szennyeződik és ritkábban kell cserélni.